Az étel elkészítésének sajátos területe magában foglalja a Vomano folyó és a Tordino-völgy községeit, kisebb mértékben Val Vibrata legészakibb területét és Val Fino legdélebbi területét. Ez egy gasztronómiai különlegesség, amely Canzano-ból, a városból származik, ahol a receptek származtak, hidegen tálalva, apró darabokra vágva, amelyek a pulykahúslevesből készült zselatinnal borítottak. A hús világos borostyánszínű, teljes, mégis finom ízű. A meglehetősen összetett készítmény a pulyka száraz koptatásával kezdődik, amelyet ezután mosnak, majd csak a mellcsontot távolítják el. Ezután a szárnyakat és a lábakat eltávolítják, a gerincet pedig gördülőcsappal vagy csatabárddal törik meg. A csípőcsontot eltávolítják, ezt szakácsolás közben használják; a hátat gondosan megtisztítják, a pulykát felnyitják, a madarat egyenletesen sózják. A combokat az illesztésnél elvágják, majd visszahajtják a testüregbe,majd a pulykát zsineggel kötik vagy varrják. A madarat egy cserépedénybe (vagy zománcozott sütőedénybe) helyezzük, majd fűszerezést adunk hozzá (fokhagyma, babérlevél és bors, a végén eltávolítva), majd forró vízzel borítják. Az edényt kemencébe helyezzük (hagyomány szerint fatüzelés), majd körülbelül öt órán át szakácsra hagyjuk; a pulykát a szakácskodás felénél forgatjuk, és szükség esetén forró vizet adunk hozzá. A pulyka főzésekor a kokszolóleveket leeresztik, a maradék csontokat eltávolítják, majd egy másik edénybe helyezik, majd a zsírtalanított szakácsot a húsra öntik, majd lehűlnek, zselatin bevonatot képeznek. Az edényt leginkább akkor lehet fogyasztani, ha két napot töltött hűtőszekrényben (0-4°C - on). Az 1930-as években az első ember, aki eladta a Canzano stílusú pulykát, Domenico Piersanti volt, a helyi hentes, bár az étel széles körben elterjedt a helyi otthonokban.
