A Sorrentói-félszigeten nagy becsben tartott diófélék populációját termesztik. A dió közepes méretű, szabályos ovális alakú, lekerekített aljú, enyhén hegyes csúcsú, világos, fahéjszínű, vékony héjjal. A mag könnyű, terjedelmes, zsenge, ropogós és kellemes, finom ízű.Történelmileg ezen a területen a dió a dombvidéki teraszokon az olajfákkal és a szőlővel szimbiózisban nőtt, míg a síkságon a citrusfélékkel társult. A területhez való kötődése ősi: a sorrentói diót már a rómaiak is termesztették és értékelték. Erről tanúskodnak a Herculaneumban talált megkövesedett dió és elszenesedett fák maradványai, valamint a pompeji Villa dei Misteriben talált diót ábrázoló festmények. Ma ez a kapcsolat egyes települések és utcák nevében is tükröződik: Piano di Sorrento városát például Caruotto néven is ismerik, a görög charouon szóból, ami diót jelent.A dió betakarítása (bacchiatura) szeptembertől október végéig tart, területtől függően: a diót hosszú gesztenyefa rudakkal verik ki vagy másznak fel a fákra. A diót frissen, frissen szedve árulják, vagy a szabadban, állványokon szárítják.A tengerparton számos jellegzetes receptet készítenek belőle: szószok, diós spagetti, nem feledkezve meg az édességekről (keksz, nugát, parfé) és a híres nocino vagy nocillo nevű likőrről sem. A sorrentói diót a cukrászok nemcsak érzékszervi tulajdonságai miatt kedvelik, hanem azért is, mert a dió magja más fajtáktól eltérően könnyen kinyerhető egészben.Szeptember és október között szedik.
